A kínai 5 elem nyomában - TŰZ

“A hagyományos kínai orvoslás azon a meggyőződésen alapszik, hogy az ember is a természet szerves része, és az egészség, illetve az egyensúly csak akkor állhat fenn, ha követjük a természet törvényeit, illeszkedünk a környezet évszakonkénti változásaihoz.”

A Fa, a Tűz, a Föld, a Fém és a Víz mind kapcsolódnak évszakokhoz. Ha megértjük a működésüket, veszélyeiket és a bennük megbúvó lehetőségeket megértjük saját működésünket, saját kihívásainkat és saját erősségeinket. Összhangban a mindenséggel az élet egyik célja, hiszen egyek vagyunk.

Szeretettel köszöntelek, ez egy sorozat második része, amiben a TŰZ elem a téma.

Szerény véleményem szerint lenyűgöző, hogy ezek az elemi erők jelen vannak bennünk, ezekből épülünk fel, ezek az energiák mozgatnak minket, tartanak EGÉSZségben.

Mit mesél a tűz?

Kifelé, minden irányba áramló energia. A földtől az ég felé halad, anyagból a szellembe, a tudattalanból a tudatosba. Hihetetlen ereje van. Képes megsemmisíteni, átalakítani.

Nyáron érződik az ereje és délben, amikor magasan van a nap. Színe a piros és a déli égtáj fűződik hozzá. A fiatalkor hevében is megmutatkozik a tűz ereje.

A tűz a nyelvre nyílik, tehát a beszédünk minőségéből le tudjuk szűrni, hogy rendben van e bennünk ez az erő.

Jelszó az ELFOGADÁS, TUDATOSSÁG. A megértésből fakadó elfogadás. Ezt nevezném feltétel nélküli szeretetnek. Amikor elmondhatom, hogy “látlak, megértelek, elfogadlak”. Úgy fogadom el az előttem álló embert, szituációt, ahogy van, a maga bajával, hibájával, feltétel nélkül. Aki a szeretet törvényei szerint él, annak szillog a szeme. Megcsillan benne az örök, az egyetlen változatlan, a LÉLEK. Akkor hozunk jó döntést, ha szívből döntünk, ha a SHEN hozza a döntést. És itt nem azt értem, hogy azt tesszük amit szeretnénk, hanem azt amit a szívünk helyesnek diktál.

SHEN: a tűz hercege, ami a szívben uralkodik. Ő a tűz szelleme, maga a tudatosság. A tekintetben látszik a Shen, vagyis a tudatosságból fakadó éberség. A szívben és a harmadik szemben lakik. A FA elemnél írtam a tisztán látásról, de a Shen, a tudatosság dönti el, hogy mire használjuk.

Tehát a szív hercegéből érezhető, hogy milyen jelentősége van a szívünknek. A szervek legfőbb ura. A tűz elem yin szerve.

A tűz elem yang szerve a vékonybél. Ő felel az asszimilációért. Szétválaszt, felszív. Ez a feladat az élet minden területén jelen van. Tudatosnak kell lennünk pillanatról pillanatra. El kell döntenünk, hogy mi hasznos számunkra. “Ami hasznos befogadom, ami nem elengedem. Minden pillanatban tudom, hogy mit szeretnék. Ami a célomat szolgálja éberen tartom.” Ez a vékonybél energia.

A vékonybél hatással van a hallásra. Meghallom-e azt, ami nekem fontos?

Egyben mentális emésztő tűz is.

Ez a tűz elem elsődleges aspektusa. A szervóra szerint 11-13 óra között van a szív legaktívabb időszaka, 13-15 között pedig a vékonybél.

Harmonikus esetén jó a keringés, egészséges a szívműködés, jó a vérkép, a felszívódás, tiszta a tekintet, normál izzadás jellemzi, örömteli a szexualitás, tiszta a tudat, gyors a megértés, világos a beszéd, a mondanivaló, van értékrend, rezonanciában él a környezettel, az emberekkel.

Diszharmónia esetén pedig szívproblémák léphetnek fel. szoruló mellkas, keringési elégtelenség, hideg végtagok, felszívódási zavar, éjszakai izzadás, nyirkos tenyér, vérnyomás probléma, bármilyen beszédzavar, lámpaláz, félénkség, mániás depresszió, HISZTÉRIA, hevez érzelmek, túl erős szeretet, hiperaktivitás, saját látásmód kialakítására való képtelenség, nem fogad el segítséget (többek között).

Említettem, hogy ez a tűz elem elsődleges aspektusa.

Másodlagos tűz energia egy igazán különleges minőség.

A szívburok és a hármas melegítő a kapcsolódó “szervek”. A szervóra szerint esti órákban aktívak, 19-21 között a szívburok, 21-23 között a hármasmelegítő. Ilyenkor aktív a mentális emésztőtűz. Ilyenkor kezdjük feldolgozni a nap eseményeit, tehát ilyenkor már nem érdemes vacsorázni, vagy csak valami nagyon könnyűt, hogy a szervezet már ne azzal legyen elfoglalva.

Szívburok a Szív mestere, védi a hercegét. Fizikai síkon is ide kapcsolódik tehát saját magunknak a megvédése. Közvetít a szív és a többi szerv között. Harmónia esetén jó a szívműködés, az immunrendszer, melegszívű, nagylelkű, empatikus, őszinte. Gyenge immunrendszer és működési zavarok a szívben arra utalhatnak, hogy kezdjünk foglalkozni ezzel a részével az életünknek, testünknek.

A hármas melegítő nem egy szerv, hanem egy konkrét funkcióval rendelkező energia minőség. Azért fele, hogy a három fő üreget (medence, has, mellkas) a törzsünkben összetartsa, melegséggel, energiával lássa el, egyensúlyt teremtsen.

Harmónia esetén belső egyensúly jellemző. Aki egyensúlyban van, az átlátja a történéseket, nagylelkű, csillognak a szemei, jó vezető, képes másokat lelkesíteni.

Diszharmónia esetén állandó kimerültség, vállfájdalmak, immunrendszeri problémák, ismétlődő fertőzések, hőháztartásbeli problémák léphetnek fel.

Mit tehetsz magadért?

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a rövid összefoglalót. Ha mélyebben beleásnád magad ajánlom a forrásaimat.

Források:
Jennifer Harper: A tudatos test
Achim Eckert: A gyógyító TAO
Demeter Péter jegyzete